A mellékcsoportok elkészültével természetesen az is kiderült, hogy ezek nincsenek összhangban a Huszár-féle Hungáriával. A bizottság úgy ítélte, a főalakot teljesen új módon kell megformálni, mire Zala díjtalanul vállalta ezt a munkát. Ekkoriban már a "Haldokló harcos" alakján dolgozott. Zala nőalakja tekintetével az eget keresi, míg karjával emeli a roskadozó harcost. Melléhez harci zászlót szorít, ezen a következő jelmondat áll: "Ha Isten velünk, ki ellenünk." Ezt a mellékcsoportot 1888. májusában adták át az ércöntőnek.

         A főalak, a hazát jelképező Hungária, mintázását 1888. októberében kezdte el Zala s a következő év májusában már be is fejezte. Az "új" Hungáriája magasan emeli föl tölgy- és babérkoszorút tartó jobbkezét, s egy boldogabb jövő reményének nyugodt kifejezésével tekint a tizenháromra. Baljával egy kardra támaszkodik éspedig Szent István azon kardjának az utánzatára, amelyet Ipolyi Arnold "Magyar Korona" című munkája valóban az első királyénak mond. Fején Mátyás híres Fekete Seregének sisakja, a Nemzeti Múzeumban őrzött példány után. A sisakot, Hungária fejedelmi méltóságának jelképéül, korona veszi körül éspedig annak a mintájára készült korona, amely Szent Margité, IV. Béla király leányáé volt s a Margit-szigeti romok körüli ásatások alkalmával került elő, s a Nemzeti Múzeumban található. A sisak alól, jobbról és balról egy-egy hajfonat csüng előre, a testet sodrony páncéling borítja, a hímzett lovagruha gazdagon díszített magyaros motívumokkal. Szent István kardjára támaszkodó bal karjáról a Mátyás királynak tulajdonított pajzs csüng, melynek eredetije Párizsban, utánzata pedig a Nemzeti Múzeumban található. A pajzson a gót betűs felirat: " Arma dei Penitix Maria interpella pro rege Matthia". Jobb vállán Árpádra emlékeztető párducbőr csüng alá. Egész megjelenésén kerub-szerű fönség ömlik el, s hogy karcsúsága mellett ne tűnjék nagyon vékonynak, a pajzs és párducbőr jobbról és balról úgy vannak elhelyezve, hogy a szemlélőre lecsüngő szárnyak benyomását tegyék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az aradi tizenhárom emlékezete és a Szabadság-szobor története
  Az 1849. október hatodikát követő éveket a konok hallgatás, az abszolutizmus nyomasztó csendje jellemezte. Tíz év kellet ahhoz, hogy a Bach-korszakot követően, 1861-ben meginduljon a gyűjtés a forradalom vértanúinak emlékére emelendő emlékmű érdekében.
Nemcsak magyarok adakoztak, s ennek eredményeként 1874-ben a vár közelében, ahol tévesen a bitófák helyét lenni vélték, egy kőoszlopot helyeztek el. Olyan adatok is vannak, hogy Pászthy Mihály, egykori honvédfőhadnagy már 1869 október 6-án egy kisebb emlékkövet helyezett el, amelyre mindössze ennyit vésett: 1849. október 6.        1881-ben, szintén közadakozásból, a korábbi egyszerű emlékkövet, egy kőhalomra helyezett márvány obeliszkkel váltották fel, s ez jelenleg is ott áll. Azonban ekkor már egy nagyszabású szoborcsoport felállítására is gondoltak. A szoborbizottság, Környey János képviselő és az Alföld napilap javaslatára, már 1867. június másodikán megalakult Atzél Péter polgármester elnökletével. A közben főispánná választott Atzél Péter 1876. június 14-én újjászervezte a szoborbizottságot s 1877 . január 27-én 100 000 forintos pályázatot hirdetett meg azzal a megjegyzéssel, hogy az emlékmű megvalósítására akkor fog sor kerülni, ha az alaptőke eléri ezt az összeget.
         A bizottság 1878. december 21-én hozta meg a döntését: az első díjjal s a megbízással járó 250 aranyat Huszár Adolfnak ítélték. Feszl László pályaművét ítélték a második legjobbnak, ezért 150 arany járt, a 100 aranyat jelentő harmadik hely Feszler Leó és Eisenzopf Ferenc közösen benyújtott pályaművének jutott.

Ezt követően Huszár már 1879. március 4-én benyújtotta 93 980 forint értékű költségvetés tervezetét. Huszár 1883. december 29-én megköti a szerződést, melynek értelmében az emlékműnek 1888. szeptember végére kell elkészülnie. Huszár ekkor Deák Ferenc szobrán is dolgozott, azonban 1885. január 21-én váratlanul elhunyt.

Ezt követően az alsólendvai születésű Zala György vállalta el a szobor kivitelezését, aki azonban a Huszár-féle elképzelést alkotó módon kezelte. Már 1885. októberében hozzákezd az "Ébredő Szabadság" mintázásához.

Az "Ébredő Szabadságot" Zala, a belga kormány költségén, kiállította Brüsszelben a nemzetközi műemlékkiállításon s ott meglehetős elismerésben részesült. Rövid párizsi tanulmányok után Zala hozzákezd két másik csoport: "a "Harckészség" és az "Áldozatkészség" mintázásához.

       1887. júliusában a két alkotást a szobor-bizottság nagy megelégedéssel vette át, miközben a Képzőművészeti Társaság őszi tárlatán kiállításra került az "Ébredő Szabadság" és a "Harckészség", s ez utóbbiért Zala megkapta a Trefort aranyérmet, amelyet akkor másodjára adtak ki.